"Sosem bánhatsz meg semmit az életedben. Meg kell hoznod a döntést, és együtt kell élned vele. Függetlenül attól, helyes-e vagy helytelen, egyszerűen csak ki kell belőle hoznod a legtöbbet. Előrántod a fegyvered, és reméled, hogy változtathatsz, vagy pozitív irányba terelheted a dolgokat." Lewis Hamilton





2014. június 3., kedd

Reggeli séta

Nagyon jól esik nagyokat sétálni, kocogni, picit futni, tehát karban tartani magam. Oly csodás érzés, amikor még az  emberek alszanak és a természet ébredezik, kint lenni a természetben. Hallgatni a madarak énekét, látni, hogy szál fel a pára, hogy lélegzik a természet. Míg az ember aktívan dolgozik, annyi mindenről feledkezik meg, csak rohan, sosem éri utol magát és egy sor csodálatos dologról emiatt lemond. Pedig annyi csodálatos élményt tud nyújtani a természet. Állandóan meg tud újulni. Nem fantasztikus? A reggeli sétáim feltöltenek, nem fárasztanak, pedig megteszek úgy 6 -7 kilométert. Még-ha ugyanazt  az utat teszem meg nap mint nap, akkor is felfedezek új és új dolgokat, s hálás vagyok érte, hogy felfedezhetem és tudok örülni az apróságoknak is, mint például egy gyönyörű pipacs, vadvirágok stb. Magammal viszem sokszor a fényképezőgépemet és lefotózom a számomra oly kedves, 


így például ezt a hársat, vagyis a hárs virágát, aminek csodás illata van. Nagyon finom hársáfateát lehet készíteni.

Mire is jó a hársfatea?
"A hársfatea a spanyolnátha, a reuma, a köszvény gyógyszere. Egy bögrébe körülbelül 10-15 gramm virágot teszünk, majd forrásban lévő vízzel leöntjük , de vigyázzunk, hogy a szárított virág ne legyen több egy évesnél, mert az illóanyag az állás folyamán elpárolog belőle.

A hársfa teája nyugtató hatású, jó kisebb szívzavarok ellen, azonban a legjobb tulajdonsága, hogy kiváló slejmoldó valamint izzasztó hatású." Tovább.........


2014. június 1., vasárnap

Séta az esőben

Ma reggel amikor felkeltem szemerkélt az eső. Mióta nyugdíjas lettem, reggelente egy másfél órát sétálok, kocogok. Részben a jó kondíció megtartásáért, a mozgásért az egészséges életmód miatt teszem. Nagyon jól esik. Aktív koromban is naponta legalább 4  km-t gyalogoltam, ez a napi rutinomhoz tartozott. Most pedig kedvtelésből teszem, mert jól esik. Hálát adok, hogy jókat tudok, sétálni, kocogni és egy picit futni. rengeteg élménnyel leszek gazdagabb. Nagyon jó érzés hallgatni a madarak csivitelését, hallgatni és érezni, szagolni a természetet. Az eső ellenére, bár csak inkább szemerkélt elindultam a reggeli sétámra. Nagyon nagy nyugalom tölt el, elgondolkodom, hogy mi mindenért lehetek hálás és ez boldogsággal tölt el.
Az eső  miatt jutott eszembe: Ének az esőben. Hallgassuk meg, én nagyon szeretem